Páka Község Önkormányzata belterületi vízrendezése
(NYDOP-4.1.1/B-11-2011-0034 projektszám)
A Nyugat-dunántúli Operatív Program Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése (NYDOP-4.1.1/B-11) keretében mintegy 43 millió forintos EU-támogatásból valósul meg Páka község belterületi vízrendezési projektje.
A tervezett projekt megvalósításának elsődleges indoka, hogy a községbe érkező vizek további kártételét megakadályozzuk a meglévő vízelvezető rendszer rekonstrukciójával. Alapvető cél a községben élő lakossági célcsoport életminőségének, életfeltételeinek a javítása, a fejlődés lehetőségének a megteremtése. A projekt megvalósulásával érezhető módon javul a községben élők életminősége, ezzel párhuzamosan az épített környezet minősége és fenntarthatósága is. További alapvető célja, hogy a belterület védelmét kell megvalósítani a belterületi védőrendszer kiépítésével, a külterületi viszonyokra épülve, azzal összhangban, illetve beilleszthető legyen az épített környezetbe.
A beruházás eredményeként sor kerül Páka és Dömefölde településrészek érintett, már kiépítésre került belterületi útárkainak a rendezésére, rekonstrukciójára, aminek következtében az árkok mederszelvényei minden körülmények között képesek lesznek a vizek tovább- és elvezetésére a befogadók felé, illetve azokba. A projekt során 1350 fm burkolt árok építés valósul meg. E mellett 4646 fm földárok építés, valamint 1032 fm áteresz rekonstrukciójával kapcsolatos új építés vagy tisztítás is megtörténik. Az árkokon található kapubejárók is rendezésre kerülnek, ezekhez mintegy 50 m2 térburkolat és 60 m3 kétrétegű aszfalt burkolat kerül beépítésre. A vízelvezető rendszer kiépítése mellett a szomszédos közútak padkarészeinek a felújítása is feladata a projektnek 797 m3 helyi anyag beépítésével. A befogadóknál 1041 m2 rézsü- és mederburkolat kerül kiépítésre.
A vízrendezési projekt szorosan illeszkedik Páka Község Önkormányzatának környezetvédelmi programjához, valamint megvalósításával a község további vízrendezési feladatai is integrálhatók lesznek a már elkészült műszaki létesítményekkel és azok funkcióival.