Energetikai beruházás keretében újult meg az iskola és a közös Önkormányzati hivatal Pákán

Páka Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Környezet és Energia Operatív Program „Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése” című konstrukcióra. A „Páka Község Önkormányzat közfeladatokat ellátó épületeinek (polgármesteri hivatal, általános iskola) energetikai korszerűsítése” című projekt megvalósítására 149 962 100 Ft támogatást nyert el a tulajdonos önkormányzat.

A fejlesztés fő célja az energiahatékonyságra és energiatakarékosságra fektetve a fő hangsúlyt két önkormányzati épület homlokzati- és zárófödémének hő- illetve vízszigetelésének megoldása, illetve a külső nyílászárók cseréje volt. A hatályos jogszabályoknak megfelelő energiaracionalizálási beruházással jelentősen csökken az intézmények energiafelhasználása, és ezáltal csökkennek az energia- és fenntartási költségek.

A beruházás megvalósításának kivitelezőjét közbeszerzési eljárás során választották ki. A nyertes lenti LE-KO Építőipari Kft. a kivitelezést szeptember közepén, az épület felállványozását követően a homlokzati szigetelési munkákkal kezdte meg az iskola épületénél, amellyel párhuzamosan az intézmény zárófödémének szigetelése is zajlott, amit az új nyílászárók elhelyezése követett. Az öt település közös hivatalának helyt adó épület energetikai megújítása október második felében kezdődött, miután az oktatási intézmény munkálatainak jelentős részét elvégezték már.

A település két meghatározó épülete közül a hivatal 1974-ben, míg az iskola 1979-ben épült, mindkettő vasbeton pillérvázas szerkezetű. Mindkét épület esetében fontos mérföldkő volt a mostani korszerűsítés, amely során az energiaracionalizálási fejlesztések eredményeként jelentősen csökkennek a jövőben a fenntartási költségek. Az épületek jelenlegi állapota, elsősorban a nyílászárókat tekintve régóta indokolta a felújítást, de a homlokzatok szigetelése és a födémek vízszigetelésének megoldása is fontos feladat volt az épületenergetikai mutatók javításában. Mindezek az Európai Unió Kohéziós Alap támogatásának köszönhetően most megvalósulhattak a 2015. augusztus 28. – 2015. december 15. közötti projekt időszakban. Az öt település ügyeit koordináló és ellátó közös önkormányzati hivatal homlokzatára a felújítás során 16 cm vastagságú expandált EPS táblákat, a födémen 21 cm vastagságú EPS hőszigetelést és 2 réteg új bitumenes vastaglemez vízszigetelő réteget helyeztek el. Az iskola épületénél a falfelületek és pillérek esetében is egyaránt 13 cm vastagságú expandált EPS táblák elhelyezése történt, illetve itt is megvalósult a födém szigetelése is. Mindkét épület esetében a régi, elhasználódott, rossz szigetelésű fa nyílászárók helyett korszerű, a hatályos jogszabályoknak megfelelő 5 légkamrás műanyag profilos nyílászárókat építettek be. A hőszigetelési munkák és a nyílászárók cseréje után a teljes homlokzat új színvakolatot kapott, amelynek köszönhetően kívülről teljesen megújult épületek várják a jövőben az iskola diákjait, tanárait és dolgozóit, valamint a település és vonzáskörzet lakosságát.

 

A projekt minden érdekelt támogatásával és hatékony együttműködésével tudott sikeresen, ilyen rövid alatt megvalósulni. A kivitelezők mellett köszönet illeti a dolgozókat, a szülőket, hiszen az oktatási intézmény és a hivatal felújítása a működés fenntartása mellett történt, amelyet mindenki támogatott. A felújított épületekben már most számos pozitív élményről és kedvező tapasztalatokról számolnak be a dolgozók, nagymértékben nőtt az épületek hőmegtartó képessége, könnyebbé vált a szellőztetés és esztétikailag is jelentős a változás. A felújításnak köszönhetően a két épületnél összesen az elkövetkező 5 év alatt 6534,36 GJ primer energia megtakarítás várható, ami 5 év alatt 368,5 tonnával csökkenti az ÜGH-kibocsátást.

A projekt megvalósítása során az energetikai szempontok mellett a környezeti fenntarthatóság egyéb szempontjainak figyelembe vétele is kiemelt jelentőségű volt. A projektdokumentáció összeállításakor az újrahasznosított papír használatát részesítettük előnyben, lehetőség szerint kétoldalas nyomtatást alkalmaztunk és a projektesemények alkalmával olyan helyszíneket választottunk, amelyek környezetbarát közlekedési lehetőségekkel (kerékpár, autóbusz) elérhetőek.

 

Sajtóközlemény pdf formátumban